Rendszeres olvasók

2010. február 9., kedd

Az UFOk és én

Hét végén pakolásztam az UFOk ládájában, és rájöttem, hogy egy részük azért maradt UFO, mert megérdemli. Lapítanak a ládikájukban és szörnyű rosszul érzik magukat, hogy befejezésre méltatlannak bizonyultak :)) Így őket békén fogom hagyni, mert épp elég időt és energiát fordítottam rájuk, többet nem érdemelnek. Persze, a nagy részük csak idő hiány miatt vár még rám a ládában, velük majd lesz valami.
Számomra sokkal nyomasztóbb az a rengeteg speciális anyag, amit nem foltvarráshoz, hanem táskához, szatyorhoz, mit-tudom-én mihez vettem meg, és csak a helyet foglalják. Van köztük ilyen-olyan lenvászon, plüss, polár, bútorszövet. Így előszedtem egy láda vékony mikrokordot, és elkezdtem őket feldolgozni. Egyenlőre szatyrok lettek belőlük.
Varrtam almazöld, mályva és tejszínes szederszínű alapra bordó és lila tulipánokat. A cserép pici zseb, belefér a bérlet vagy a bevásárlólista. Belül bélelt, nagy belső zsebbel. Egy része már a Meskán (vagy már elkelt), a többi még különböző stádiumban a gép alatt.



És miközben nézegettem a többiek blogjait azon nevetgéltem, hogy olyanok vagyunk, mint a törzsi sámánok az esőtánccal, varrjuk a színesebbnél színesebb anyagokat, vidámabbnál vidámabb holmikat, hátha ezzel elhozzuk a tavaszt :))








Hát, ha celsiusban nem is sikerül, de legalább látványban megpróbáljuk !

4 megjegyzés:

  1. :-D
    A sámán tánc nagyon tetszik! És van is benne igazság. Egyébként az UFO-im szemrevételezése közben én is arra jöttem rá, hogy sok esetben nem véletlenül váltak UFO-vá.
    Tetszenek a színes táskáid!!

    VálaszTörlés
  2. Szépek ! Tavaszt varázsolsz...

    VálaszTörlés
  3. Tényleg jó kis tavaszi színek! Valami hiányozhat a sámánságunkból, mert nem, hogy a tavasz nem jön, de még havat mondanak...
    Pedig már mindenki úgy, de úgy várja azt a napsütést!!

    VálaszTörlés