Rendszeres olvasók

2010. március 31., szerda

Kiállítás

Hétfőn nyílt meg a kiállításunk Pestlőrincen a Városháza Galériában , az Üllői út 400 alatt található Polgármesteri Hivatalban. Megközelíthető az 50-es villamossal a Határ úti metrómegállótól. Megtekinthető április 10-ig. A kiállítás apropója (azon kívül, hogy minden évben kell egyet rendeznünk a Művház kérésére) az, hogy 10 éves a lőrinci csoport :)) Gyertek el, érdemes megnézni, nagyon szép lett ! Sajnos több képet nem tudok mutatni, mert még mindig nem tudok feltölteni a gépemről :((
És dicsekszem egy kicsit : Ezt a képet a megnyitón eladtam, ketten is szerették volna megvenni, (sajnos mindketten ugyanazt), egy kerületi neves festőművész, és a hölgy, aki a megnyitót tartotta. Végül ő volt a gyorsabb, így az övé lett :)) Egészen fel vagyok dobva, igazán jól esik egy igazi művésztől az elismerés :))

2010. március 27., szombat

Meghívunk egy KáVéra !

Mert ugye KáVéból sosem elég :)) Ma voltunk egy remek összejövetelen Tatabányán a Foltvarázslóknál, április 17-én megyünk Kecskemétre a Napraforgókhoz, aztán rajtunk a sor !
Szeretettel meghívunk minden kedves érdeklődőt, vásárolni vágyót, vagy beszélgetni és esetleg varrni szerető blogerinát, kolleginát, ismerőst és ismeretlent :))
Az összejövetel helye és ideje : Budapest XVIII. kerület Kondor Béla Közösségi Ház, Kondor Béla sétány. Május 8-án 10 órai kezdettel. Regisztráció fél 10-től. Az ügymenet a szokásos :
1. regisztráció (nem céhtagoknak 1000.-, céhtagoknak 50 % kedvezmény)
2. helykeresés, lepakolás, szusszanás, ismerősök köszöntése
3. árusok megrohanása - ott lesz a Tátra utcai Luxus turkáló, Nyitrai Kati, a Szent István körúti bolt, Icuka Martfűről, Szép Gábor a szépséges és hasznos ketyeréivel, Zoller Miklós újságokkal, Winkler Dóri a kerámia és fa gombjaival és remélem eljön Bogi is a Tűpárnától.
Lesz tombola, és hozhattok csereberélni valót is. Cserére olyan saját készítésű holmit hozzatok, aminek ti is örülnétek, és akkor remélhetőleg mindenki elégedett lesz a cseretárggyal :))
Varrnivalóról és ételről italról gondoskodunk.
És van egy nagy-nagy kérésem ! Mivel az áprilisi Hírfoltokról lemaradtunk, ezért kérlek benneteket, hogy szóljatok az ismeretségi körötökben, csoportotokban, hogy nehogy valaki lemaradjon !
És ugye emlékeztek még a barátság-takaróra ? Micsoda ostoba kérdés, persze, hogy emlékeztek, meg különben is tele vele a blogvilág :))
Szóval a -Colette jóvoltából és áldozatos munkájával elkészült- takaró is látható lesz a KáVén ! Remélem, Colette-tel együtt, vagy Lonciék jóvoltából, de valaki elfuvarozza hozzánk Győrből, hogy élőben is megcsodálhassuk :))
Szóval, várunk mindenkit nagy szeretettel !
Bármi kérdés, óhaj-sóhaj és regisztáció nálam emailben !




2010. március 23., kedd

Sikeres csere-március

Tegnap két csomagot is hozott a postás. Megjöttek a Passziós lányoktól rendelt kedvezményes áru anyagaim. A másik csomagban pedig a márciusi cseretárgyam érkezett meg Romániából. Ezt a szépséges koszorút kaptam Anitától . Ugyanilyen szép élőben is :)) Nem én fotóztam, tőle vettem le a képet. Már feltettem a falra, nagyon jól mutat a konyhai boltív felett. Köszönöm szépen Anita, pont ilyenre gondoltam!
Cseretárgyként ezt a tulipános lógókát és az asztali futót küldtem, szerencsére már odaértek a posta jóindulatának köszönhetően.
Remélem, Anita is annyira fog örülni nekik, mint én örülök az ő ajándékának :))

2010. március 21., vasárnap

Kipróbáltam (tényleg hat) :))

Kipróbáltam ezt a fajta cippzár megoldást. A cipp két végére segédanyag van varrva, és a cipp vége ki van vágva, így az összevarrásnál nincs útban a műanyag, helyette a hozzávarrott anyagból látszik egy pici darab. Az Edigétől kapott neszim is így van varrva, de higgyétek el, nem szedtem szét :))
Megvarrtam a csekktartót a maradék kordból. A hányódott sorsú anyagaim között találtam egy fodros szoknyát kétféle anyagból. Ezt kaptam széjjel, és ebből lettek benne a csíkok. Tettem rá némi maradék bordó csipkét, és mindkét oldalát letűztem. A kordra tettem egy virágot, amit Lettie oldalán láttam, és egy szépséges turkált gombbal takartam el az összehúzást. Gondoltam, ha már belül csúfságok vannak (ebben hurcolom a feladásra váró csekkeket) legalább kívül nézzen ki jól. A napi használatú cuccokra nem szoktam ennyi encsem-bencsemet tenni, mert félek, hogy beleakad valami, de ez nem lesz minden nap a táskámban, így ma kiéltem magam dekorálásilag.
Nekem tetszik :))


Update : Ha szeretnétek nyuszikat varrni Angie oldalán van egy pár helyes szabásminta.

2010. március 20., szombat

Vörösmarty tér


Tegnap kezdődött a húsvéti vásár a Vörösmarty téren. Ma kora reggel kiballagtam megnézni a barátosnékat. Annyian voltak, mint az oroszok. Mármint a nézelődők, nem a barátosok :)) A cukrászdák teraszán rengetegen bámészkodtak, kávézgattak, szólt a zene (élő népzene!) igazi tavaszi hangulat volt.
Lényegesen kevesebb pavilon és árus van, mint karácsonykor, de a választék bőséges.
Nekem ezek a nemezelt szuper-cuccok a kedvenceim, közelről élőben lenyűgözőek. Ezért engedték a fotózást, úgyis csak gyönyörködni lehet bennük, de utánozhatatlanok. Legalábbis a többségnek.
A kalapokon az eltérő struktúrájú szegély közelről nézve organzának tűnt tűnemezelve. Úúúúgy elfogadnék egy ilyen kalapot !
Mondjuk ezek még hordható darabok, de az utolsó képen lévő szépséges türkiz együttes kimondottan alkalmi.


Milyen helyes lennék benne a buszon, a fülemen lógó cekkerekkel :))

Ha van időtök, érdemes kimenni kicsit nézelődni, napozni, zenét hallgatni.
Én még biztosan megyek húsvétig.

2010. március 15., hétfő

Menza varrás


Úgy döntöttem, hogy ezt a szép hosszú hétvégét a felhalmozott anyagok eltüntetésének szentelem, és ha ízlik, ha nem, addig nem kezdek másba, amíg legalább egy anyagot teljes egészében fel nem számolok.
A választásom erre a sötétzöld, vagy mohazöld, vagy mifene színű kordbársonyra esett, volt belőle vagy 3 méter. Az egyszerű megoldások híveként csak szatyrokat varrtam :))
Lett belőle néhány lovas, azokat nem mutatnám, semmi érdekesség nincs bennük :))
A többiből lett két drapp tulipános.



Ki akartam próbálni a házikóst, még múlt héten írtam Katának, hogy inspirálódnék a gyönyörű házikós faliképeiből. Aztán persze varrtam egy sima, minden érdekesség nélküli házat :((
A ház zseb, a tető applikálva van, a füst három szállal varrva.

Aztán addig rajzolgattam, amíg ez a csámpás házikó sikeredett. Kissé hajaz az aroma mécsesemre :)) Leginkább itt látszik az anyag színe.
Ki kellett próbálnom drappból,

meg világos zöldből is. Szerintetek melyik fazonú ház a jobb ?
Aztán csináltam még egy zöld tulipánost is, és hála istennek, elfogyott az anyagom.
Már csak annyi maradt, amiből lesz egy-két neszesszer. Akkorát fogok varrni, amibe beleférnek a csekkek. De azokat már csak jövő héten.


2010. március 13., szombat

Játék Ágónál


Ágó kitalálós játékot hirdetett. Én már tudom a megfejtést, meg is írtam neki :))



2010. március 11., csütörtök

Friss, meleg, és majdnem kész

Ezekből az anyagokból mutogattam Székesfehérváron a forgó varrását. Mivel ott a lányok nem tudtak varrni, ezért egy csomó fázis darabot vittem magammal. Aztán hazaérve egy elegáns mozdulattal az egészet bevágtam volna a sarokba, ha nem lenne Iglice befejezős játéka :)) De van, így erőt vettem magamon, és varrtam belőlük néhány párna előlapot.
Gondoltam felteszem a fázis-fotókat is, így a készítés menetét láthatjátok is, nem csak olvashatjátok. Először összevarrtam a hat csíkot, aztán négyzeteket vágtam belőle.
Minden második négyzetet elforgatva mellétettem, aztán egymásra rakva összevarrtam, és átlósan elvágtam.
Ugye, még emlékeztek rá, hogy a vasalás miatt két sorozatot varrunk, az egyiket az egyik, a másikat a másik irányba vasaljuk. A vágás után a négyzetek felezőjét abban az irányban vasaljuk, amerre a párhuzamos csíkok vannak vasalva .



A vágás után kihajtogatva ezt látjuk. Elsőre nem látszik, de két-két darab egyforma :))
Ha a két sorozatból a két-két azonosat sarkával szembe rakjuk, akkor :





ezt kapjuk. Így néz ki a hátulja, itt látszik a vasaláson, hogy milyen jól illeszkedik.







És így néznek ki az előlapok: Az első és az utolsó csak egy sorozatból készült, a két keretezett pedig két sorozat összerakva. Már csak hátlapoznom kell, és mehet a kész UFO-k közé :))

2010. március 10., szerda

Naomi kerek-szám játéka


Naomi játékot hirdetett, mert elérte a számlálója a bűvös 100 ezret. Gratulálok neked, és kívánok még sokszor ennyi lelkes látogatót !


Blog-ajánló


Figyelmetekbe ajánlanám egri folt-barátnőm Hajnikri friss, meleg blogját. És muszáj feltennem tőle egy képet is a legújabb munkáiról, ha már a fórumról eltűnt a kép. Biztosan tudom, hogy itt még sok-sok szépséget fogunk látni :)) A képtárát már most is érdemes nyomon követni. És ráadásul ő is csatlakozott az anyag-felhasználós játékhoz :))

2010. március 8., hétfő

Falnivaló anyagok :))

És ez csak egy töredéke a készletemnek :)) Nem véletlenül indítottam a játékot. Az első kupac kb 5 kiló ruha, főleg kordbársonyból, lenvászonból és farmerből. A második pedig 10 kilónyi kordbársony méterben. A játék indító képén 4 kilónyi szatyor anyag van, így most tartok 19 kilónál. A pincében lakó 3 banános láda bútorszövet majd a hét végén lesz lefotózva.







És találtam egy megszívlelésre méltó idézetet a Reader Digestben :
"Lehetetlenség alkotónak és újítónak lenni, hatékonyan dolgozni, nagyszerű gondolatokra jutni - egyáltalán, bármiféle sikeres vállalkozást vezetni - anélkül, hogy az ember más forrásokból ihletet ne merítene. Az inspirációból sosem elég. " John Sorrell




2010. március 7., vasárnap

Anyagfaló játék

Már a második körömet játszom az UFO eltüntető játékokban, és régóta gondolkozom azon, hogy sokkal inkább idegesítenek az elfekvő anyagaim, mint az UFO-k a szekrényben. Közrejátszik benne, hogy az ufoim kevesebben vannak, mint elfekvő készletem. Ezért arra gondoltam, hogy Iglice Fejezzük be együtt ! játékához hasonlóan indítok egy játékot. A különbség az, hogy ezek az anyagok még az UFO stádiumot sem érték el, anyagként fetrengenek itt-ott, és csak a helyet foglalják. Persze, ezek nem a normál patchwork anyagaim, azokat szeretgetem, rendszeresen használom, és örülök nekik.
Szóval, ha nálad is laknak otthon olyan alapanyagok, amik lelkiismeret furdalást okoznak, csak a helyet foglalják, és a távoli jövőben látod csak őket elkészülni, akkor csatlakozz hozzám ! A teendőd csak ennyi :
1. tedd ki a fotót, és egy felhívást a blogodban, egy ide mutató linkkel.
2. fotózd le az elfekvő készleted, hogy mások is lássák, te mivel nevezel :))
3. írd meg a készleted mennyiségét. (Ez lehet méter, kiló, darab (az enyém akár köbméter is lehetne :))
4. írj nekem egy emailt.
Ha nincs blogod, akkor a képtáraddal is nevezhetsz.
Ha sikerül valamit eltüntetni belőlük, akkor jelezd azt is emailben, hogy nyomon tudjam követni.
Jelentkezési határidő nincs, csatlakozhatsz bármikor. Minden hónap végén bemutatom a kész cuccokat, és sorsolok egy jelképes ajándékot. ( Az igazi ajándékod a fogyatkozó készleted, és a növekvő kész holmik lesznek !)

Én a teljes készletem majd a következő bejegyzésben mutatom meg, egyenlőre csak a szatyor anyagokat tettem fel, az átalakításra váró ruhák, bútorszövetek, szatyornak-táskának való kordok, polárok, stb még a jövő zenéje :))
Ezek a következő tervem szereplői : egy vastag len szoknya, egy hímzett zsákvászon ruha, és egy madeira felső. Valószínűleg csak áprilisban kerülnek sorra :))
Szóval, anyagfalásra fel, várom a jelentkezőket !
Posted by Picasa

2010. március 4., csütörtök

Csere-bere március

Egészen jól sikerült a februári csere :))
Ezért arra gondoltam, hogy megpróbálom márciusban is. A cseretárgyak: egy tulipán mintájú asztalközép, és egy falra lógatható tulipán. Aki szeretné, írjon egy mailt, és mutassa meg, hogy milyen cseretárgyra gondolt. Jelentkezni március végéig lehet !

Update : Egy sikeres csere keretében elindult Anitához :))


2010. március 3., szerda

Ajándékok és beszerzések

A topiktali előtt megkért a barátnőm, hogy vegyek neki anyagot a Tűpárnában, ha úgyis Fehérvárra megyek. Nem kezdtem neki magyarázni, hogy ők webáruház, és nem lesz a találkozón árusítás, inkább telefont ragadtam, és felhívtam Bogit, hogy megoldható-e a személyes vásárlás. Nagyon kedvesen felajánlotta, hogy írjak emailt, és személyesen leszállítja nekem a kért anyagokat. Persze, nem én lennék, ha csak Mártinak vásároltam volna, pláne tekintettel az akcióra :)) Így egy kupac anyaggal és egy tálca rétessel gazdagabban jöttem haza :)) Innen is köszönöm a kedvességed !

Előző nap benéztem a Hunyadi utcai fiúkhoz, és jól betáraztam. Kissé furák számomra ezek az anyagok, még csak most barátkozom a retro anyagokkal. Muszáj volt bevásárolnom, mert féltem, hogy talán D.újvárosban a szombati Kávén mindent eladnak :))




Ezkrisztitől vettem ezt a selyem-sálat a Meskán, de a találkozón realizáltuk a cserét. Ugyanolyan szép élőben is, mint a fotón !







És végül a lényeg : kaptam ajándékot :)) A lóherét Bubszától, az anyag szintén a Hunyadisoktól van. Elizanikótól pedig ezt az édes névreszóló konyharuhát ! Ráadásul kávémintával :)) Még nem tudom, mi lesz belőle, valami konyhai tartókára gondoltam, mert ezt vétek lenne rendeltetésszerűen használni. Innen is még egyszer köszönöm, Anikó !